top of page

Hogyan dolgozunk / gondos gazdálkodás

 

GONDOSAN GAZDÁLKODUNK AZ ÖN PÉNZÉVEL IS!

Évtizedes szakmai tapasztalattal dolgozunk a legjobb megoldásokért.

Min lehet spórolni?

 

Például a megfelelő biztosítás megkötésével évente gyakran sokszázezret. A társasházak szerződéseit folyamatosan ellenőrizzük, hogy a legjobb áron kapják meg, amire szükségük van.

 

Van, hogy sok a felesleges kiadás

A társasházak elszámolásából sokszor kiderül, hogy az indokoltnál jóval több pénzt költenek. A biztosítás éves díja van, hogy többszöröse az indokoltnak, és ezek sokszor nem a ház, hanem az üzletkötő érdekének felelnek meg. Csak ezen évi több százezer forintot tud spórolni egy átlagos ház.  A biztosításon kívül időnként az ügyviteli költségek is bőven meghaladják a reálisan elképzelhető összegeket, és hozzáértés nélkül a bankköltség nagy része is felesleges kiadás lehet.

Nagyon sok háznál azt is láthatjuk, hogy a karbantartási költségek is jóval alacsonyabbak, ha a ház érdekei szerint választják ki a partnereket.

A pazarlás miatt nincs megfelelő tartalék, és nem telik arra, hogy megszépüljön, fejlődjön a társasház, a lakókörnyezet.

 

Gondos gazdálkodás – takarékos társasház

Leggyorsabban és legtöbbet a kiadások ésszerűsítésével, a társasházak lehetőségeinek kihasználásával tehetjük. A korábban gondatlanul megkötött szerződések feltételei sokszor évről évre jelentősen romlanak, és hátrányos helyzetbe hozhatják a társasházakat. Gyakran nem használják ki a társasházak az állami támogatást, nem kötnek lakás-takarékpénztári szerződést, nem határoznak meg a törvényi előírásnak megfelelő felújítási alapot.

A korábban megkötött szerződéseket a ház kezelésének megkezdésekor felülvizsgáljuk, hiszen azok feltételeinél sokszor jóval kedvezőbbet is lehet találni.

  • Akivel lehet és érdemes, azzal a jövőben is együtt dolgozunk. Hiszen a korábbi bevált szolgáltatók ismerik a legjobban a házat. A folyamatos gördülékeny működés a cél, így a társasház érdekeinek megfelelően kötött szerződéseket nem bontjuk fel.

  • A biztosítási és bankszámlaszerződések optimalizálásával az elérhető megtakarítás évente sokszor többszázezer forintos tétel is lehet.

  • Az állam által támogatott megtakarítási formákat maximálisan kihasználjuk. A lakás-takarékpénztári befizetések után jelentős, a társasház méretétől függően évente többszázezer forintos állami támogatás jár.

.

Energiatakarékos működés = olcsóbb működés

Egy társasháznak a közösség pénztárcája és a fenntarthatóság érdekében is energiatakarékos, környezetbarát működésre kell törekednie. Az energiatakarékos szellőző-rendszerek és a led-világítás ára folyamatosan csökken, így a társasházak akár önerőből és a megtakarított energia árából gyorsan megtérülő fejlesztéseket tudnak megvalósítani.

Célunk, hogy a társasházak működése a lehető legtakarékosabb legyen, ezért minden felújításnál, beruházásnál érvényesítjük az energiatakarékosság szempontjait.

A Közös Kép Társasházkezelő számára nagyon fontos, hogy valóban hozzáértő személy foglalkozzon az általunk kezelt házak gazdálkodásával. Csak ez eredményezheti, hogy olyan bankszámla, biztosítási és egyéb vállalkozási szerződéseket tudunk kötni, amik a házaknak a legkedvezőbbek. A társasházak szerződéseit folyamatosan ellenőrizzük, hogy a legjobb áron kapják meg, amire szükségük van. Folyamatosan versenyeztetjük a vállalkozókat, hogy a legjobb ár-érték arányt találjuk meg.

Olyan társasházakért dolgozunk, amikre a takarékos, ésszerű gazdálkodás a jellemző. Nem az a célunk, hogy hatalmas összegeket halmozzanak fel, miközben nem költenek felújításra. Az a cél, hogy a tulajdonosok befizetése a lehető legjobban hasznosuljon. Hogy megfelelő tartalék képzése mellett – hiszen bármikor jöhet váratlan kiadás – olyan fejlesztések valósuljanak meg, amik növelik a lakók komfortérzetét, biztonságát, és egyben energiatakarékosak is.

Anchor 1

Precíz Könyvelés

 

A társasház pénzügyeit, közte a beérkező közösköltség-befizetéseket folyamatosan vezetjük és az internetes felület segítségével bárhonnan nyomon követhetjük.

 

Online követhető könyvelés

A gondos gazdálkodáshoz elengedhetetlen, hogy mindig minden információnk meglegyen a társasház bevételeiről és kiadásairól.

A könyvelést természetesen elektronikusan végezzük, olyan program segítségével, amivel a tulajdonosok által kért adatokat szinte azonnal, akár írásban is, közérthető formában át tudjuk adni. A program felületére a számvizsgáló bizottság és a tulajdonosok is be tudnak lépni, így az egyenlegek online lekérdezhetőek.

Rendezett könyvelési dokumentáció

Kiemelten odafigyelünk arra, hogy irodánkban a könyvelés anyagai és az egyéb társasházi iratok rendezetten, jól áttekinthetően legyenek elhelyezve. Így a saját munkánkat

Naprakész közösköltség-egyenleg

A társasházak működésének alapját a közösköltség-befizetések adják. A befizetéseket naprakészen nyilvántartjuk, és azokról a korábban egyeztetett elérhetőségek mindegyikén tájékoztatást adunk.

Rendezze közös költségét, ahogy a legkényelmesebb: átutalással, csoportos beszedési megbízással, csekken, banki befizetéssel, az ügyfélszolgálati pénztárban, fogadóórán vagy akadályoztatás esetén otthonában. A naprakész nyilvántartás segíti, hogy a tartozásokat felhalmozókkal szemben intézkedni tudjunk.

.

Anchor 2

100% Átláthatóság

 

A Közös Kép társasházkezelő világosan kommunikál; tömör, de kellően részletes tájékoztatásokat ad, áttekinthető táblázatokat és a táblázatok megértését segítő szöveges magyarázatokat használ a teljes tájékoztatás érdekében.

 

Együttes rendelkezés a bankszámlák felett

A társasházak belső szabályozása alapján a banki műveleteket a számvizsgáló bizottság egy tagjának jóváhagyásával végezzük.

A tulajdonosokkal közösen megállapított összeghatár feletti kiadásokról a társasház dönt, és ezeket a döntéseket be is tartjuk. Ennek a formája általában közgyűlési határozat, de a legfontosabb ügyekben írásbeli szavazást írunk ki, hogy mindenki részt vehessen a döntésben.

Érthető tájékoztatás, egyszerű iratbetekintés

A tulajdonosokat mindenről érthetően tájékoztatjuk, hogy ellenőrizni tudják a gazdálkodást és a működést. Minden ehhez szükséges dokumentumot rendelkezésre bocsátunk.

Nagyon fontos, hogy a társasház a tulajdonosok érdekei szerint, gondosan gazdálkodjon. És az is, hogy ez a tulajdonosok tudtával, beleegyezésével történjen. A gazdálkodást úgy szervezzük, hogy a bizonylatokat, egyéb dokumentumokat bármikor be tudjuk mutatni a számvizsgáló bizottságoknak, vagy akár az érdeklődő tulajdonosoknak. Az átláthatósághoz tartozik, hogy minden szerződést rendelkezésre tudunk bocsátani, és csak ellenőrizhető, elérhető partnerekkel dolgozunk.

Áttekinthető közgyűlési anyagok

Ahhoz, hogy a laikus tulajdonosok is könnyen megértsék a könyvelés adatait, fontos, hogy azokat áttekinthetőek, jól szerkesztettek legyenek. És fontos az is, hogy azokhoz a megértést segítő szöveges tájékoztatást is mellékeljünk. Különösen fontos ez az éves elszámolásnál, és költségvetéstervnél.

Nincsenek trükkök, nincsenek túlszámlázások!

Úgy gondoljuk, így is lehet sikeres egy társasházkezelő cég, ha nincsenek trükkök, nem folyik vissza pénz, nem vagyunk abban érdekeltek, hogy a társasház minél drágábban vegye igénybe a különböző szolgáltatásokat (pl. biztosítás, nyomtatás, építőipari munkák). Ezért több helyről kérünk be árajánlatot, és ezeket be is mutatjuk.

Összehasonlítható árajánlatok

Ahhoz, hogy a tulajdonosok is lássák, hogy a ház érdekei szerint választjuk ki a kivitelezőket, azt tartjuk a legcélravezetőbbnek, ha azonos időpontban kiküldött, előre elkészített árazatlan ajánlatkérő kiírások alapján gyűjtünk ajánlatokat. Így azonos műszaki tartalomra kaphat a ház több ajánlatot, amiket valóban össze lehet mérni egymással, és így valóban a legkedvezőbb áron tudja a ház a munkát igénybe venni. Természetesen a tulajdonosok által ajánlott kivitelezőknek is küldünk ajánlatkérő anyagot.

.

Anchor 3
bottom of page